Ez a rész a fényképezés alapjait és a kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépek használatát írja le röviden és tömören. Nem tartalmaz elméleti fejtegetéseket, inkább a gyakorlati felhasználásra koncentrál.

A fényképezéshez és a látáshoz nélkülözhetetlen a fény. A fény elektromágneses sugárzás, mindig valamilyen fényforrásból indul ki, és egyenes irányban terjed. A fényforrás szabadban általában a nap. A fényforrásból kiinduló fénysugarak a témáról visszaverődve a fényképezőgép objektívjébe jutnak, ahol a lencséken átlépve úgy változtatnak haladási irányt, hogy a filmen kirajzolják a téma képét. A ráeső fény hatására a film fényérzékeny anyagában láthatatlan kémiai változások jönnek létre, melyek a film előhívása után láthatóvá válnak. A negatív filmekről általában nagyított papírkópia készül, a diapozitív filmek előhívás és keretezés után azonnal vetíthetők.

Fényképezőgépeket különféle alkalmazási területek szerint, hatalmas választékban gyártanak, a legolcsóbb egyszerhasználatos gépektől a speciális professzionális kamerákig. A különféle felhasználási területek más és más filmformátumot és gépkialakítást igényelnek. A normál film (kisfilm, leica film) a legelterjedtebb filmformátum, amelyhez rengeteg féle fényképezőgépet gyártanak. Az igényes amatőrök körében a legelterjedtebbek a cserélhető objektíves, manuális, félautomata vagy automata de félautomata és manuális üzemmódban is használható kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépek, mivel ezeken a gépeken a "fényképezési paraméterek" a fotós szándéka szerint tetszőlegesen változtathatók, teret engedve a kreativitásnak és a felmerülő feladatok egyedi megoldásának. A továbbiakban ezekről a fényképezőgépekről, tartozékaikról és használatukról beszélünk. (Kép: Nikon F3, gyári foto)

Az ábrát végigkövetve: A fénysugár a lencséken keresztül belépve az objektívbe, a rekesznyíláson át a tükörre vetül. A rekesznyílás növelésével vagy csökkentésével az áthaladó fény mennyisége változtatható. (Szemünk pupillájához hasonlóan működik, de itt a kívánt rekeszátmérőt azaz fénymennyiséget kézzel kell beállítani.) A tükör a rá érkező fényt a fölötte elhelyezkedő mattüvegre vetíti, itt jön létre a keresőben látható, de felcserélt oldalú kép. A mattüveg fölött elhelyezkedő pentaprizma feladata, hogy a felcserélt oldalú képet oldalhelyesre visszafordítsa. A szemlencse biztosítja, hogy a keresőben éles képet lássunk. A tükör mögött helyezkedik el a zárszerkezet, közvetlenül mögötte a film, majd a gép hátfala.

Exponálásnak a fénynek a filmre való engedését értjük. Az expozíció előtt a tükör fölcsapódik, így az expozíció pillanatában a kereső elsötétül, mivel a fölcsapódó tükör eltakarja azt, hogy a fény a kereső helyett a filmre juthasson. A modern fényképezőgépekben egészen az expozíció pillanatáig a rekesz teljesen nyitva van, hogy a keresés és élességállítás minél világosabb mattüvegen legyen lehetséges. A tükör fölcsapódásával egy időben az objektív rekesze az előre beállított, előválasztott értékre ugrik be. Ezt követően kinyit a zárszerkezet, szabad utat engedve az objektívon át beáramló fénynek, majd az előre beállított idő leteltével visszazár. Expozíció után a tükör és a rekesz visszaáll eredeti helyzetébe. Az expozíció után fel kell húzni a zárszerkezetet, és tobábbítani kell a leexponált filmkockát. Ez történhet felhúzókarral, vagy beépített motorral.

A zárszerkezet a film előtt elhelyezkedő, régebbi gépeknél vászonból, a modernebb gépeknél már fémlemezkékből álló redőnyszerű szerkezet, amely az exponálás pillanatában kinyílik, majd a meghatározott (expozíciós) idő letelte után visszacsukódik. A fémlamellás redőnyzár működése: Az exponálás pillanatában a filmkapu előtt elhelyezkedő szétnyitott állapotú redőny lamellái, gyors mozgással felhúzódnak, szabad utat engedve a fénynek. A beállított (expozíciós) idő letelte után a filmkapu aljáról, felfelé haladva egy másik redőny lép az előző helyére, és elzárja a fény útját. A zár felhúzásakor a két redőny visszatér eredeti helyzetébe, természetesen úgy, hogy a mögötte elhaladó filmet ne érhesse fény. A nagyon rövid expozíciós időknél (pl. 1/1000 s) még az első redőny teljes nyitódása előtt el kell kezdeni a kapu zárását a második redőnnyel, így a film előtt végighaladó keskeny rés biztosítja a képkocka minden egyes pontjának a megfelelően rövid idejű exponálását. Villanó (vaku) fény használata esetén azt a legrövidebb záridőt kell alkalmazni, amelynél még van olyan időpillanat amikor a filmkocka teljes terjedelmét egyszerre érheti a fény. Ezt az időt vaku szinkron időnek nevezik és az időállító tárcsán általában jól láthatóan feltüntetik.

A fényképezőgép talán legfontosabb része az objektív, ugyanis ez vetíti a tárgy képét a filmre, ez a fényképezőgép szeme. Az objektíven állítható be a tárgytávolság, és az objektívbe van beépítve a rekeszszerkezet, amivel az áthaladó fény mennyiségét szabályozhatjuk. Az objektívek rengeteg paramétere közül számunkra a fényerő és a gyújtótávolság a legfontosabb.

Különféle, itt nem részletezendő okokból belátható, hogy a filmsík megvilágításának erőssége nemcsak a téma világosságától függ, hanem az objektív egyik kiemelt jellemzőétől is. Ez a legfontosabb jellemző az objektív fényereje. Fényerőnek az objektív legnagyobb rekesznyílását nevezzük. A rekesznyílás csökkentésével valójában az objektív fényerejét csökkentjük, így a rekeszállító gyűrűn feltüntetett ún. rekeszszámok az adott helyzetre vonatkoztatott fényerőt jelölik. A rekeszszámok olyan sorozatot alkotnak amelyben minden következő szám a megelőzőhöz képest a fénymennyiség felének átengedését jelenti, tehát a kisebb számokhoz mindig nagyobb áteresztett fénymennyíség tartozik. E sorozat szabványos tagjai: 1; 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; 45; 64; stb. A fényerőt az objektíveken több féle képen is jelölhetik: Pl. egy 2,8-as fényerejű objektívon az alábbi jelölések fordulhatnak elő: 1:2,8 ; f2,8 ; f/2,8

A gyújtótávolság (f) az objektív egyik legfontosabb adata, ennek alapján határozhatjuk meg többek közt hogy az objektív milyen szögben "lát". A gyújtótávolság alapján sorolhatjuk az objektíveket nagylátószögű, normál, tele, stb. kategóriákba.
-nagylátószögű objektívek: f=...-35 mm Leggyakoribb értékei: 18, 20, 28, 35mm
-normál objektívek: f=45-55 mm Leggyakoribb értékei: 50, 55mm
-teleobjektívek: f=70-... mm Leggyakoribb értékei: 85, 135, 200, 300, 400, stb. mm
A normál objektívek látószöge nagyjából megegyezik az emberi szem számára természetesnek tűnő látószöggel, ezért az ilyen objektívvel készült felvételeknek a legtermészetesebb a perspektívahatása. A nagylátószögű objektívek -jellegükből adódóan- látszólagosan "széthúzzák" a teret, míg a teleobjektívek inkább "összenyomják" azt. A fix gyújtótávolságú objektíveken kívül igen elterjedtek a változtatható gyújtótávolságú (zoom) típusok is. Ezek leggyakoribb méretei: 28-80mm, 35-70mm, 70-210mm, 80-200mm, 100-300mm, stb. Az ilyen objeltívek többségénél a gyújtótávolság változtatásával változik az objektív fényereje is, ezért ezeken egy fényerő tartományt tűntetnek fel. Pl. 1:3,5-4,5

Az objektíven beállított távolságban (tárgytávolság) elméletileg minden pont élesnek látszódik. Leggyakrabban a keresőben látható kép alapján állítjuk az élességet (távolságot), de lehetőség van az objektív távolság skálája alapján való beállításra, valamit az autofókuszos fényképezőgépeken az automatikus beállításra.

Valójában (itt nem részletezendő okokból) a beállított távolság előtti ill. mögötti pontok is élesnek látszódhatnak, ezt az élességi tartományt nevezzük mélységélességnek. A mélységélességet alapvetően három adat határozza meg:
-Tárgytávolság. A mélységélesség határai a tárgytávolsággal rohamosan nőnek, tehát messze lévő téma esetén a mélységélesség több tíz méter is lehet, míg egyes közeli témáknál az még a néhány centimétert sem érheti el. A mélységélesség felénk eső szakasza mindig kisebb mint a távolabbi szakasz, ez kb. 1/3 - 2/3 arányba oszlik meg.
-Gyújtótávolság. A mélységélesség nagysága az objektív gyújtótávolságával fordítottan arányos.
-Rekeszérték. A rekesznyílás szűkítésével a mélységélesség nagymértékben növelhető. A rekesznyílás szűkítésével a mélységélesség hatványozottan nő.

Mindig találunk olyan távolságot és beállítást, amelynél a mélységélesség hátsó pontja már a végtelenbe kerül, ilyenkor a legközelebbi éles pont a beállított távolság felénél van. Ezt a beállított távolságot nevezzük hiperfokális távolságnak. A mélységélesség meghatározására régebben táblázatokat használtak. Néhány fényképezőgépen lehetőség van a rekesz "beugrasztására" és a mélységélesség vizuális ellenőrzésére, emellett néhány objektíven mélységélességi skálát találunk, amiről leolvasható az adott rekeszérték melletti mélységélesség. Ezek hiányában, kis gyakorlattal a tárgytávolság, a gyújtótávolság és a rekeszérték ismeretében a mélységélesség megbecsülhető.

Az expozíció során fényt engedünk a filmre. Az expozíció számszerű jellemzésére a fényképezőgépen beállítható adatok, a rekesz és az expozíciós idő értékpárjai használhatók, mivel a fényképezőgép oldaláról ezzel a két értékkel tudjuk befolyásolni a filmre érkező fénymennyiséget.

Az expozíciós idő a film exponálásának időtartama. Könnyen belátható, hogy ha a filmet hosszabb ideig világítjuk meg, akkor abban nagyobb kémiai változások mennek végbe, mint ha azt rövidebb ideig világítanánk meg. Ma már -a filmek és az objektívek technikai fejlődésének következtében- elegendő a filmet nagyon rövid ideig megvilágítani, ami tized, század, ezred másodperces megvilágítást jelent. A beállítható expozíciós idők szabályos értékei: 1; 1/2; 1/4; 1/8; 1/15; 1/30; 1/60; 1/125; 1/250; 1/500; 1/1000; 1/2000; stb. sec. Az expozíciós idők, -a rekeszszámokhoz hasonlóan- olyan sorozatot alkotnak amelyben minden következő szám a megelőzőhöz képest a fénymennyiség felének átengedését jelenti. Ezeket a számokat a fényképezőgépeken az 1/ elhagyásával tüntetik fel.

A film megvilágításának időtartama mellett a megvilágító fény erőssége szintén befolyásolja a film elváltozásait. Az objektíven áthaladó fény erősségét a rekesszel szabályozhatjuk. A beállítható rekeszértékek szabványos számsora: 1; 1,4; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; stb.Tehát az expozíciót, vagy a rekesz vagy az idő, esetleg mind a két tényező változtatásával tudjuk módosítani, de az expozíció értelemszerűen nem változik, ha a rekeszt 1 értékkel nyitjuk, az expozíciós időt pedig 1 értékkel csökkentjük, így belátható, hogy ugyanazt az expozíciót (fénymennyiséget) igen sokféle rekesz-idő értékpárral állíthatjuk be. Ezt nevezzük viszonossági törvénynek. A megfelelő expozíciós értékpár(ok) kiválasztásához a filmre érkező fényt meg kell mérni.

Az amatőr számára a legegyszerűbb fénymérési módszer, a fényképezőgépbe épített fénymérővel a témáról visszavert fény megmérése. A mai fényképezőgépek szinte kivétel nélkül TTL (through the lens, objektíven keresztüli) fénymérési rendszerrel dolgoznak, ami azt jelenti, hogy keresőben látható képmező "világosságát" mérik. Nagyon sok fénykép adatainak statisztikus kiértékelése alapján kiderült, hogy az átlagos fényképeken az expozíció szempontjából mértékadó részletek általában középen helyezkednek el, ezért a fényképezőgépek beépített fénymérőit úgy tervezték meg, hogy a kép közepén mért értéket súlyozottabban vegyék figyelembe mint a kép szélein mért értékeket (rész integrál mérés, középsúlyos mérés). (ábra) Középsúlyos fénymérő használatakor, ha a téma szempontjából fontos képrészletek nem a képmező közepére kerülnek, a helyes expozíciót a kép közepére állított témával kell bemérni és az így nyert adatokkal már tetszőleges elrendezéssel elkészíthető a felvétel. A modern fényképezőgépekben a középsúlyos fénymérés mellett ún. mátrix fénymérési üzemmód is válaszható, ilyenkor a fénymérő a képmező több (5-20) részén méri a fényt, és az így nyert adatokból beépített számítógép számítja ki a helyes expozíciót. (ábra) A modern fényképezőgépek többségénél ún. spot fénymérési üzemmód is használható, ilyenkor a fénymérő a képmezőnek csak egy nagyon kis részét (általában a közepét) veszi figyelembe az expozíció meghatározásához. (ábra) A legtöbb fényképezőgépben az objektív valamilyen, (mechanikus/elekronikus) úton jelzi a gép számára a rajta előre beállított rekeszértéket, így a fénymérő a rekeszértéket, a beállított expozíciós időt, a beállított film-fényérzékenységet és a beérkező fény mennyiségét figyelembevéve jelez vissza. A régebbi gépekben (pl. Praktica MTL) az objektív nem jelzi a gép számára a rekeszértéket, ezért a fénymérést úgy kell végezni, hogy a rekeszt, az ún. rekeszelőgombbal vagy más kezelőszervvel az előre beállított értékre be kell ugrasztani, így a fénymérő a valós "fénycsökkenést" és a másik három adatot figyelembevéve jelez. A fénymérő helyes működésének előfeltétele, hogy az alkalmazott film fényérzékenységét az erre szolgáló tárcsán (vagy más kezelőszerven) pontosan beállítsuk.

A fénymérő általában a keresőben jelzi vissza a mért értékeket. A gyakorlatban többféle visszajelzési rendszer terjedt el. Az A és a B képen látható megoldásoknál egy mutató jelzi a mért értéket. A mért fény erősségének növekedése/csökkenése a mutató felfele/lefele való elmozdulását eredményezi. A rekesznyílás és/vagy az expozíciós idő csökkentésével a mutató lefelé mozdul el, növelésével felfele. Az expozíció akkor lesz helyes, ha a mutató középen áll. Ha a mutató valamelyik véghelyzetben mozdulatlanul áll akkor az azt jeleni, hogy a beállított idő és rekeszértékek mellett túl sok, ill. túl kevés a fény a műszer méréshatárához képest. Ilyenkor az idő és a rekesz megfelelő irányú módosításával a mutatót vissza kell téríteni mérési intervallumába.A C képen látható megoldásnál a mutatót három LED helyettesíti. Az expozíció akkor lesz helyes, ha a középső, rend szerint kör alakú zöld LED világít. A helyes expozíciótól való eltérés irányát a két nyíl alakú, rendszerint piros LED értelemszerűen jelzi. A megoldás hátránya, hogy a helyes expozíciótól való eltérés mértékét nem mutatja. A D és az F megoldásoknál már minden expozíciós adat közvetlenül a keresőben leolvasható, ennek az az előnye, hogy állítgatás közben nem kell mindig felnézni a keresőből, hogy a rekesz és az időértékeket ellnőrizhessük.

A mérés után a megfelelő expozíciós értékpárt úgy kell kiválasztani, hogy figyelembevesszük a fényképezni kívánt téma sajátosságait. Ha nagy mélységélességre van szükségünk, akkor a rekeszt csökkentjük, és az expozíciós időt növeljük. Az expozíciós idő növelésének -kézből fényképezés esetén- határt szab a bemozdulás, berázódás veszélye. A gyakorlatban bevált módszer szerint az adott helyzetben a lehető leghosszabb expozíciós idő (bemozdulás veszélye nélkül) az alkalmazott objektív gyújtótávolságának reciproka. Tehát pl. 200 mm-es gyújtótávolságú objektívvel biztonságosan 1/250 s-al, vagy annál rövidebb idővel lehet kézből fényképezni. Kevés fény esetén, állvány használatával az expozíciós időt több másodpercre, ill. percre lehet hosszabbítani, ilyenkor az ún. "B" időt kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a zár addig tart nyitva, amíg az exponálógombot lenyomva tartjuk. Mozgó tárgyak esetén az expozíciós idő csökkentésével -a mélységélesség rovására- elkerülhetjük a téma nem kívánt bemozdulását.

Egyes fényképezőgépeknél lehetőség van a manuális üzemmód mellett időautomata üzemmódot használni. Időautomata üzemmódban a fényképezőgép a beállított rekeszértékekhez automatikusan rendeli hozzá a megfelelő expozícióhoz szükséges időértékeket, és ezeket rendszerint a keresőben ki is jelzi.

Néhány (főleg modernebb) géptípusnál lehetőség van az eddig megismert üzemmódok mellett rekeszautomata üzemmódot is használni. Rekeszautomata üzemmódban a fényképezőgép a beállított időértékekhez automatikusan rendeli hozzá a megfelelő expozícióhoz szükséges rekeszértékeket.Az ilyen (fél)automata üzemmódok nagy előnye, hogy a téma sajátosságaitól függően kiválasztott jellemző (az idő vagy a rekesz) megfelelően kézbentartható, míg az adott esetben kevésbé fontos másik jellemző, a fényviszonyoktól függően az adott határok között szabadon változhat. Az ilyen üzemmódok nagyban megkönnyítik a fényképezőgép kezelését, mivel a lehetséges expozíciós értékpárok közötti mozgáshoz csak egy kezelőszerven kell beavatkozni.

A programautomatikával is rendelkező féynképezőgépeknél a mind az idő, mind a rekesz beállítását a fényképezőgép végzi. A gép a lehetséges expozíciós értékpárok közül, egy gyárilag meghatározott algoritmus szerint válaszja ki az adott esetben alkalmazott értékpárt. Az ilyen gépek többségénél lehetőség van a kiválasztott értékpárt módosítani, s így a gép programja felett kontrollt gyakorolni.

A legtöbb ma gyártott amatőr fényképezőgépen a manuális, a félautomata és a programautomata üzemmódok mellett megtalálhatók a portré, tájkép, közeli (macro), sport, éjszakai, stb. programok is. Ezek a programok egy-egy témacsoport sajátosságaira épülő általános szempontokat (sablonokat) foglalnak magukban, természetesen algoritmusok és számítógépes adathalmazok formájában. Mivel ezek a programok elsősorban az adott témára meghatározott sablonokat tartalmazzák, (pl. tájképnél nagy mélységélesség, stb.) értelemszerűen nem(nagyon) alkalmasak speciálisabb, összetett feladatok (pl. tájkép, az előtérben a dombon kis házikóval élesen, futó bemozdult kutyával, és a háttérben életlen faluval) megoldására. Az ilyen programok általában nem engednek beleszólást a müködésükbe, kiveszik a fotós kezéből a néhány esetben fárasztó állítgatást, de ugyanakkor megfosztják a fotóst néhány, a szabad alkotás adta lehetőségtől is.

Ha nincs elegendő fény a fényképezéshez, mesterséges fényforrást kell igénybeveni. A legegyszrűbb ilyen eszközök a fényképezőgép vakupapucsába csúsztatható kisvakuk, melyek igen rövid, de nagy erejű fényimpulzust bocsátanak ki az expozíció pillanatában. Vaku használatakor a fényképezőgépen be kell állítani az ún. vaku szinkron időt, melyet az időállító tárcsán eltérő színű számmal, X-el vagy villám jellel jelölnek. A vakuk felvillanása olyan rövid idejű, hogy az expozíció szempontjából az expozíciós időnek nincs jelentősége, ezért az expozíciót csak a rekesznyílás változtatásával lehet befolyásolni.

A vakuk fénytejesítménye a vezérszámmal (kulcsszámmal) jellemezhető, ez a vakun fel van tüntetve. (Leitzahl, Guide number, ill. GN.) A vezérszámból és a téma távolságából kiszámítható, hogy az adott helyzetben mekkora rekesznyílással kell fényképezni az optimális expozíció eléréséhez: vezérszám/távolság=rekeszérték Pl.: 32/4m = f:8 A vezérszámot (értelemszerűen) filmérzékenységre adják meg, ez általában 100 ASA.

A régebbi vakuk általában nem rendelkeznek automata funkcióval, minden villanásnál a teljes teljesítményüket leadják. Az ilyen vakukon általában egy expozíciós táblázat található, amiről leolvasható, hogy adott film fényérzékenység és távolság mellett mekkora rekeszérték használandó. Ebben a táblázatban a fenti számítás eredménye található (természetesen több értékre elvégezve).

A mai vakuk többsége rendelkezik automata funkcióval, ami azt jelenti, hogy a vaku fénykibocsátása az előre beállított rekeszértékhez igazodva a téma távolságától függően változik. A vaku érzékeli a témáról visszavert fényt, és úgy szabályozza fénykibocsátását, hogy az adott rekeszérték mellett mindig megfelelő legyen az expozíció. A vakun feltűntetett, és az objektíven beállítandó rekeszértéket munka-rekeszértéknek vagy munkablendének nevezik. Az ilyen vakuknál általában több munkablende is beállítható. Használat előtt az alkalmazott film fényérzékenységét be kell állítani az erre szolgáló kezelőszerven, ezután az alkalmazható munkablende érték(ek) leolvasható(k), és leolvasható, hogy a kiválasztott munkablande mellett milyen távolságig lehet a vakuval fényképezni. Természetesen az automatika kikapcsolható, így a vaku teljes fénykibocsátással, manuális üzemmódban is használható.

A fejlett elektronikával rendelkező, többnyire autofókuszos fényképezőgépekhez ún. rendszervakukat gyártanak, melyek a fényképezőgép elektronikájával együttműködve határozzák meg az adott villantás paramétereit. Az ilyen rendszereknél a témáról visszavert vakufényt -az állandó fényhez hasonlóan- a fényképezőgépbe épített érzékelő érzékeli. A rendszervakuk számos többletszolgáltatást nyújtanak a hagyományos automata vakukhoz képest.

A megfelelő nyersanyagot a fényképezni kívánt témától és a felvétel későbbi tervezett felhasználásától függően kell kiválasztani a gyártók meglehetősen bő áruválasztékából.

A feketével a fehérrel és a szürke különböző tónusaival, néhány hangulat, érzés sokkal jobban kifejezhető, mint a színes képpel. A nagy külföldi gyártók mind jelen vannak filmjeikkel a fekete-fehér piacon de nagyon jó eredmények érhetők el a Váci Forte Fotokémia Rt. olcsó Fortepan filmjeivel is. A fekete-fehér negatívok exponálásánál figyelembe kell venni, hogy amit a színes filmek esetében a színek fejeznek ki, azt itt csak a feketével, fehérrel, ill. a szürke különböző tónusaival lehet megmutatni, így jobban kell figyelni a különböző árnyékok, fények hatásaira, és a kép különböző részleteinek világosságára. Előnye a fekete-fehér filmeknek, hogy általában jobban tűrik a pontatlan expozíciót, így a helyes értéktől jó esetben ±2 fényérték eltérés esetén is a negatívról még jó minőségű nagyítás készíthető.

Ma a leggyakrabban alkalmazott színes technológia a színesnegatív-pozitív eljárás. A színes negatív filmre érkező fény különböző színei, a film különböző rétegeiben hagynak nyomokat, amelyekből az előhívás után a negatív kép kialakul. A negatív film színei az eredeti színek komplementer (negatív) színei. A negatívot nagyítógépbe fűzve és különböző színekkel a fotópapírra átvilágítva, majd a fotópapírt előhívva, színes pozitív képet kapunk eredményül. A színes negatívok a fekete-fehér negatívokhoz képest általában rosszabbul tűrik a pontatlan expozíciót, így jobb esetben ±1 fényérték eltérés esetén a negatívról még jó minőségű nagyítás készíthető. A pontatlan expozíció (bizonyos határokon belül) a nagyítás során korrigálható, de ez a színek fakulásával, a kontraszt csökkenésével és egyéb minőségromlással jár.

A színes fordítós (pozitív vagy dia) filmeket általában az igényesebb amatőrök és a profik használják. A legjobb minőségű, színvisszaadású, felvételeket pozitív eljárással lehet készíteni. Előnye még a negatív eljárással szemben, hogy egyetlen kidolgozási folyamat végeredményt ad, tehát nincs szükség másolásra, nagyításra ami minőségromlással jár. Hátránya, hogy nagyon pontosan, gyakorlatilag ±0,5 fényérték eltérésen belül kell exponálni, ügyelni kell a pontos kidolgozásra, mert itt utólagos korrekcióra nincs mód.

A különféle feladatokhoz nagyon fontos a megfelelő érzékenységű film kiválasztása. Az alacsony és közepes érzékenységű filmek (25-200 ASA) általános jellemzője, hogy finom szemcsékből épülnek fel, ezért viszonylag jól nagyíthatók, tehát viszonylag nagy nagyítás esetén sem válik a kép zavaróan szemcséssé. Általában jó tónusokkal, színekkel rendelkeznek. A magasabb érzékenységű filmek (400-3200-... ASA) csak kisebb mértékű nagyítást tűrnek el, általában kisebb a kontrasztvisszaadásuk és érzékenyebbek a külső behatásokra. Néhány alkalmazási példa:
50-64 ASA: Profik számára, nagyon igényes, kiváló minőségű, élethű képek készítésére, nagy nagyításokhoz. (általában pozitív technológiában)
100 ASA: Jó fényviszonyok mellett (napos idő), ill. villanófényes (vakus) felvételeknél, ill. nagy nagyításokhoz.
200 ASA: Általános felhasználásra, jó, ill. változó fényviszonyok esetén.
400 ASA: Gyenge, változó fényviszonyok esetén, éjszakai felvételekhez, gyors mozgások fényképezéséhez.
800-3200-... ASA: Extrém fényviszonyok mellett, gyors mozgásokhoz, riportfotózáshoz, tudományos célokra, színházi fotózáshoz vagy bárhol ahol villanófény használata nem célszerű vagy megengedett.

Minden filmet a lejárati időn belül fel kell használni! A mai amatőr nyersanyagok már kevésbé érzékenyek tárolásuk körülményeire, de ha van rá mód érdemes az alábbi alapelveket figyelembevenni. Az exponálatlan nyersanyagokat ajánlatos hűtőben 10 C alatt tárolni. A filmet befűzés előtt szobahőmérsékleten 1-2 óráig hagyni kell felmelegedni. Óvni kell a nyersanyagot nagy hőtől. Az exponált negatívot ajánlatos rövid időn belül előhívatni, ill. az előhívásig hűtőben tárolni.

(Szita Péter)