
Mindenekelőtt egy fontos figyelmeztetés:
Nem vállalok semmilyen felelősséget a
következőkben leírtak alapján elkészített bármilyen eszköznek a készítése vagy
használata során esetleg bekövetkező bármiféle kárért vagy balesetért! Az itt leírtak
alkalmazása kizárólag a felhasználó saját felelősségére történhet! - P.T.
Akkor fogjunk hozzá! Az F70 MC-12B távkioldója két fő részből áll: egyrészt egy kétfázisú nyomógombból (az első fázis a félig lenyomott állapot, ami bekapcsolja a mérést és az autofókuszt, a második fázis a teljesen lenyomott állapot, amikor az exponálás történik, ugyan úgy, mint a vázon lévő exponáló gombnál), másrészt egy kapcsolóból, amelyik a "B" záridő használatakor lehetővé teszi a teljesen lenyomott állapot rögzítését (hosszú expozícióhoz).
Ugyanakkor a vázon található csatlakozó aljzat csak kétpólusú (két érintkezős). Hogyan is működik ez a dolog? Nagyon egyszerűen: Alapállapotban a vázon lévő csatlakozó tüskéin kb. 6 V feszültségkülönbség mérhető (ez az elemek által szolgáltatott tápfeszültség). A teljesen lenyomott állapothoz (exponálás) rövidre kell zárni a két érintkezőt (az egyik tüskére a másik által adott +6 V tápfeszültséget kell kapcsolni). A félig lenyomott állapothoz pedig valamekkora, 0 és 6 volt közötti feszültséget kell adni az előbb említett egyik csatlakozóra, amit a másik érintkező által szolgáltatott tápfeszültségből lehet előállítani. (A lenyomott állapot rögzítésére szolgáló kapcsoló a gyári távkioldón csak egy egyszerű mechanikus rögzítése a teljesen lenyomott gombnak.)
A köztes feszültséget három darab diódával fogjuk előállítani. Valószínű, hogy megfelelne a célnak egy kb. 1 kOhmos ellenállás is (ezt én nem próbáltam ki, de ugyan úgy működnie kell, esetleg más értékű ellenállásra lehet szükség).
Egy fontos dolog: mivel a távkioldó így működik, nem tudsz kárt tenni a gépben, bárhogyan is próbálsz rákötni ellenállásokat vagy diódákat, tehát nyugodtan kísérletezhetsz. Ha esetleg a gép éppen be van kapcsolva, akkor egy véletlen rövidzár esetén is maximum exponál egyet. Viszont soha ne köss a csatlakozóra kondenzátorokat vagy tekercseket, és ne kapcsolj rá semmilyen külső feszültségforrást, pl. ne mérj olyankor, amikor a műszered ellenállás-mérésre kapcsolt állapotban van!
A következő ábrán a házi készítésű szerkezet kapcsolási rajza látható:
|
Az Ny1 az első, az Ny2 pedig a második fázisa a nyomógombnak. A K a rögzített állapotot szimuláló kapcsoló. Az 1N4148-as dióda bármely elektronikai boltban fillérekért beszerezhető. |
A gyakorlati megvalósítás során elsősorban a következő három fő probléma jelentkezik:
A következő ábrán az általam elkészített távkioldó elvi összeszerelési vázlata látható:
|
Amennyiben sikerült szerezned kétfázisú nyomógombot, úgy az egész (a "rugalmas acéllemez"-ből készített) bonyolult mechanizmus elhagyható. A jack aljzat a pl. a walkmanek fülhallgatójánál is használatos 3,5 mm-es sztereo aljzat, de a mono is tökéletesen megfelel. Az itt látható összeállítás elkészítése igényel némi kis gyakorlati érzéket, megfelelő szerszámokat, 2-3 órányi munkát, és persze néhány üveg sört... ;-) |
A csatlakozót forraszd egy darab (kb. 1 méteres) kéteres kábel egyik végére. A kábel másik végére szerelj fel egy 3,5 mm-es jack dugót. Ez a megoldás azért jó, mert így készíthetsz egy hosszabbító "közdarab" kábelt is, egyik végén jack aljzattal, a másikon jack dugóval, amit szükség esetén (pl. ha te is rajta akarsz lenni a csoportképen, de nem akarod az önkioldót használni...) a rövid kábel és a dobozka közé tudsz csatlakoztatni. (Én egy sokeres szalagkábelből leválasztottam két eret, kb. 10 m-es hosszban, ez összetekerve kis helyen elfér. A hosszú kábeles MC-12A távkioldót már nem gyártják.)
Nem emlekszem rá, hogy a vázon lévő csatlakozóban melyik tüske a tápfeszültség, próbáld ki, és ha nem működik, fordítsd meg a polaritást. Emlékezz: nyugodtan kísérletezhetsz, a gépben nem nagyon tudsz kárt tenni, ha a fent említett szabályokat betartod.
Amikor a házi készítésű távkioldót használod, a biztonság kedvéért mindig először szereld össze a kábelt és a dobozkát (ha kell, akkor a közdarabbal), kapcsold ki a gépet, így csatlakoztasd a távkioldót, majd miután meggyőződtél róla, hogy a rögzítő kapcsoló nincs bekapcsolt állapotban, csak ezután kapcsold be a gépet. A rögzítő kapcsolót úgy célszerű használni hosszú expozíciónál, hogy először teljesen lenyomod a nyomógombot (a zár kinyílik), majd bekapcsolod a kapcsolót, ezután a gombot felengedheted. A zár zárásához csak kapcsold ki a rögzítő kapcsolót.
"Nulla-megoldásként" az is megteszi, ha egy egyszerű nyomógombot szerelsz a kábel végére. Így csak a második fázist fogod tudni előállítani, de automata üzemmódban ez is használható.
Kellemes barkácsolást!
(Papp Tibor)