
Konkrétan én a Tetenal E6 3-fürdős kitjét használtam (ami igazából 4-fürdős :-).
Első lépésben berakod a tankot a diával együtt a 38 C vízbe, és állni hagyod 5 percig (én inkább 10-ig szoktam, és inkább 40-42 C-on). Aztán lehet melegíteni a vegyszereket. Amit én csapban áztatással szoktam megoldani, macerásnak tűnik, de nem veszélyes, nagyon gyorsan be lehet állítani a vegyszer hőmérsékletét.
Másodszor, be kell önteni az első kidolgozót, itt történik meg a hívás, persze lehet pusholni, és pull hívást is csinálni, megadták a konkrét időket. Aztán lehet mosni.
Harmadszor, jön a színhívás, majd mosás.
Negyedszer, a halványító fixir, majd mosás.
Végül pedig a stabilizáló fürdő.
És már kész is a diád. Nem kell meglepődni, ha kiveszed a tankból, és mosod tovább vízzel, úgy fog kinézni, hogy az egyik oldala hót kék, a másik oldala totál barna (legalább is Kodaknál és Agfanál). Ha kiszárad, tökéletes lesz... (Persze, ha jól exponáltad, és jól is hívtad).
A legfontosabb az első kidolgozás, nagyon pontosan be kell tartani a hőmérsékletet (38 +/- 0.5) és a hívási időt. Ha ezt megoldod, és megoldható elég könnyen, akkor már nagy valószínűséggel nem lehet gond.
Egyébként a kithez járó leírás nagyon jó, pontos, érthető, igaz, csak német, angol, francia stb., magyar nincsen.
(RGB)